Modelltörténet

Passat - B2 32B (1981 - 1988)

Passat B2A második generációs Passat 1980 novemberében került bemutatásra. Az 5 ajtós ferdehátú és kombi modell egyszerre mutatkozott be. A platform neve B2 volt. Ez már merőben eltért az előző modellektől. A legszembetűnőbb változás a kasztnin volt észrevehető főként a szögletes alakú fényszórókon. Ugyanebben az évben mutatták be a szedán változatot, amelyet Santana névre kereszteltek.
A későbbiek folyamán az európai modelleket egytől egyig Passatnak hívták, miután átestek egy ráncfelvarráson 1985-ben. Ezen kívül Dél-Afrikában, Brazíliában, Nicaraguában és Kínában is készült kombi és lépcsős hátú kivitel egyaránt.



Ezt a típust Észak-Amerikában VW Qantumnak, Brazíliában és Kínában Santanának, Mexikóban pedig Cosar CD-nek hívták

VW Qantum:

A motorpaletta sokkal szélesebb lett, mint az előző generációs modelleknél és számos technikai újdonság került bevezetésre!
Ami igazán újdonságnak számított, az az 1981-ben megjelent 1,9 literes, soros öthengeres benzinmotor, aminek a teljesítménye elérte a 115 lóerőt!
Ugyanebből a soros öthengeresből 1983-ban megjelent még egy 2,0 literes változat is, de a teljesítmény nem változott, csak a forgatónyomaték.
Az 1,9 és 2,0 literes soros benzinmotor az Audi 80 Quattro és VW Syncro (négy kerék hajtás) modellekbe lett beépítve.


1982 augusztusában megjelent az 1,6 literes dízel motor, ami mindössze 4 lóerővel előzte meg az 1,5 literes elődjét, ami a B1-es modellekbe lett beépítve.
A fejlesztésekkel nem álltak meg, nem sokkal később, 1983 áprilisában megjelent az 1,6 literes turbó feltöltésű dízel motor is (51kW/70LE).

 
1983-ban ezt követték az 1,8 literes benzin üzemű motorok, melyek körében a 87, 90 és 111 lóerős változatok készültek.
Az 1.8 literes 90 lóerős változatba került be elsőként a szabályozott katalizátor.
Végül 1985-ben megjelent a 2,2 literes benzinüzemű motor, aminek a teljesítménye 110 lóerő volt.
Ugyanebben az évben megjelent a motorpaletta addigi legerősebb változata, a 2,2 literes 136 lóerős benzinmotor is.
1985 júliusától gyártották az elektronikus blokkolásgátló rendszert (ABS) is. 1987-ben az addigi Passatok (B1, B2) eladási száma elérte a négymilliót!
 
A második generációs Passatot 1984-ben kezdték el gyártani Brazíliában, ami a Santana nevet viselte.
Santanát mind két ajtós, mind négy ajtós szedán kivitelben lehetett kapni.
1985 júliusában elkezdték gyártani a kombi változatot is, amelyet Santana Quantumnak (vagy csak Quantumnak) hívtak.
Ekkor a motorpaletta a VW EA-827-es motorokból állt, ami benzinnel és etalonnal működött.


Az 1988-as kifutó modelleket már 2,0 literes motorral szerelték. Ezek az erőforrások szintén benzinnel és etanollal működtek.
Az ilyen erőforrásokkal szerelt típusokat Santana 2000 és Quantum 2000-nek hívták.
Ezek a típusok az első két évben 4 sebességes manuális váltóval voltak felszerelve.
Későbbiekben került beépítésre az 5 sebességes manuális és a 3 sebességes automata váltó is.

Volkswagen Santana:


A Santana 4 ajtós szedán 1984-ben került bevezetésre Mexikóban, amely a Corsar CD nevet viselte.
Ebbe a típusba csak az 1,8 literes ( 63kW/85LE) erőforrást építették be.
Az autókat 3 sebességes automata és 4 sebességes kézi váltóval szerelték.

Volkswagen Corsar CD:

Az alapfelszereltségbe beletartozott a velúr kárpit, 4 hangszórós AM / FM sztereó rádió, fordulatszámmérő, szervó kormány.
Opcióként kizárólag a kílma berendezést lehetett megrendelni.
1985-től a következő színek kerültek bevezetésre: Alpine White(fehér), Mars Red (vörös),
Jade Green Metallic (zöld metál), Cosmos Silver (ezüst), Graphite Metallic (grafit metál).
1985-ben a Corsar új kárpit színeket kap, majd 1986-ban a 4 sebességes kézi kapcsolású váltót felváltja az 5 sebességes kézi váltó.
Ezután extraként elérhető volt az elektromos ablakemelő, központi zár és a fekete bőr kárpit is.
A Corsart 1988-ig gyártották.
1988 közepén még megjelent egy korlátozott kiadás, amely kétféle színből állt (fekete / ezüst) és a felszereltségbe beletartozott a fekete bőrkárpit is.
1988 végén a Corsar gyártása végképp megszűnt, de ennek ellenére hatalmas sikert ért el a mexikói piacon.

A második generációból több mint 1,4 millió példány kelt el.


 

FŐBB JELLEMZŐK

Megnevezés
Volkswagen Passat (Európa)
Volkswagen Quantum (Észak-Amerika)
Volkswagen Santana (Brazília / Kína)
Volkswagen Corsar (Mexikó)
Gyártás 1981 - 1988
1984 - (Kína)
1984 - 1988 (Brazília) 2006-ig újabb változatok
Besorolási osztály
középkategóriás autó
Elrendezés/Meghajtás orrmotoros - elsőkerék/összekerék
Platform Volkswagen B2
Motorok Benzin
1,3l
1,5l
1,6l
1,8l
1,9l
2,0l
2,2l
Dízel
1,5l D
1,6l D
1,6l TD
Erőátvitel 3 sebességes automata, 4 és 5 sebességes kézi
Tengelytáv 2550mm (Passat)
2548 mm (Santana)
Hosszúság 4599 mm (GL)
4590 mm (GS Syncro)
4572 mm (Pre-Facelift Santana)
4546 mm (Facelift Santana)
Szélesség 1707 mm (GL)
1694 mm (GL Syncro)
1700 mm (Pre-Facelift Santana)
1710 mm (Facelift Santana)
Magasság 1392 mm (GL)
1473 mm (GL Syncro)
1423 mm (Pre-Facelift Santana)
1427 mm (Facelift Santana)
Üzemanyag kapacitás 15,8 US gal (GL)
18,5 US gal (GL Syncro)
Eladott példányszám
1,4 millió