Passat - B8 (2014-2019)

A Passat B8 2014 június 3-án mutatkozott be, a Potsdambanban található Volkswagen Design Centerben.
Ezidáig a Passatból 1973-as megjelenése óta több mint 22 millió példány kelt el az egész világon.
A Passat 41 éves történetében minden második generációjára jutott lényeges, forradalmi változás és ez igaz a B8-as platformra is.
2015-ben a Passat elnyerte az Év autója címet.


A Passatat B8, 85 kilogrammal lett könnyebb, amely a  moduláris MQB platformnak köszönhető.
A modellt továbbra is Trendline, Comfortline és Highline csomagban kínálják.
A felfüggesztés MacPherson-, hátul pedig multilink rendszerű, amelyen a mérnökök kilenc kilogrammot nyertek.


A B6 alapjaira épített B7 szériához képest a B8-as 2 milliméterrel rövidebb – 4767 milliméteres –, de tengelytávja 80 milliméterrel hosszabb lett, így 2791 milliméteres.

14 milliméterrel alacsonyabb lett a kocsi, a szélessége 12 millimétert gyarapodott, 1832 milliméterre. Ígéretes a praktikum szempontjából a csomagtér növekedése, hiszen a szedán kapacitását 21 literrel, a kombiét 47 literrel bővítve 586, illetve 650 literes rakteret alakítottak ki.

A 2014-es Párizsi Autókiállításon bemutatták a plug-in hibrid verziójú GTE-t, amelyet 2015 második felétől kezdtek el értékesíteni Európában.
 

A hibridhajtású Passat motorterében egy 85 kW (115 LE) teljesítményű elektromos motor és egy 1,4 literes, benzinüzemű TSI aggregát egészíti ki egymást kiválóan.
A vonatkozó szabvány szerint felvett, 100 kilométerenként mindössze 1,7 liter illetve 12,8 kWh kombinált fogyasztásával a Passat GTE a rövid, például városi, valamint a hosszabb utakra egyaránt optimális autónak bizonyul, nem utolsósorban kilométerenként csupán 39 gramm kombinált szén-dioxid-kibocsátásának is köszönhetően.

A GTE gomb megnyomásakor a Passat GTE, 400 newtonméter forgatónyomaték mellett 160 kW (218 LE) maximális rendszerteljesítményét is rendelkezésére bocsátja, még sportosabb karakter kölcsönözve a jármű számára. Ennek során különösen a TSI és az elektromos motor egyaránt tekintélyes teljesítményét ötvöző Boost üzemmód jut nagy szerephez. A GTE üzemmód következetesen a teljesítményre összpontosít, ami a különösen érzékeny gázadási reakciókból és a kormányzás feszesebb karakterisztikájából is jól érzékelhető.
A Plug-In hibrid Passat GTE-nek 218 lóerő az összteljesítménye, és akár 50 kilométert is meg tud tenni tisztán elektromos üzemben.

Az egyik újdonságok közé tartozik a digitális műszeregység (Active Info Display), amelyet csak a Highline modellekhez lehet extraként rendelni.

A digitális, kombinált műszeregység egy nagyfelbontású, színes képernyőből áll: ez a kijelző az összes menetadatot és akár a navigációs rendszer térképét is grafikusan jeleníti meg. Különféle információmegjelenítési profilok állnak rendelkezésre a nagyobb kényelem és rugalmasság érdekében.

Akit ez a sok információ zavarna, Classic nézetben megkapja a B5.5 műszeregységének grafikáját.

A Volkswagen teljesen új világítási megoldást fejlesztett ki a nyolcadik generációs Passat számára. Az autót halogén és LED fényszórókkal kínálják.

Különösen a LED-es fényszórók, félreérthetetlen megjelenést kölcsönöznek

Hátul minden modellhez széria a ledes lámpa

A motorkínálatban 120 és 280 lóerő közötti erőforrások szerepelnek.
A benzinesek közül a 125 lóerős 1.4 TSI a kínálat nyitódarabja, de elérhető a 150 lóerős változat is, amihez jár a hengerlekapcsolás, mint fogyasztáscsökkentő elem.
Utóbbi fogyasztása 4,9 liter 100 kilométeren, CO2 kibocsátása 115 g/km vegyes ciklusban.
Ez a változat 1,3 literrel kevesebbet fogyaszt az előd 1.4-eséhez képest.
Az új Passat megkapta a Golf 180 lóerős 1.8-asát, fölötte a 2.0 TSI elérhető két teljesítményszinten 220, és 280 lóerővel.
A B8-as Passat leggyengébb motorja az 1.6-os dízel, amely BlueMotion változatban is elérhető.

A Dízel változatok: 150, 180 és 240 lóerővel rendelkeznek.
A 240 lóerős már két turbóval feltöltött, nyomatéka 500 Nm, és 240 km/h a végsebessége.



A legerősebb változatot a teljesen piros, TDI felirat jelzi.
A csúcsdízelnél nem opció, hanem alapfelszerelés a 4Motion összkerékhajtás és a hétfokozatú DSG automataváltó is, viszont manuális váltóval nem elérhető a 240 lóerős változat.
A BiTurbós változat fogyasztása 5,3 liter százon és a szén-dioxid kibocsájtása 139 g/km.

2015-ben Európában, majd egy évvel később Ausztráliában és Új-Zélandban is forgalomba került a Passat Alltrack, a B8 szabadidő-autós változata.
 
Módosított lökhárítók, műanyag betétek, védőelemek, egyedi színek és felnik, Alltrack-feliratok, a “normál Passatokhoz képest magasabb felépítés – ránézésre ezek a jegyek teszik különlegessé a márka által és nevéből kiindulva mindenhova szánt kombit.

A felfüggesztések a fennakadások elkerülésére 27,5 milliméterrel magasabbra emelik a karosszériát, de a magas útpadkák, mély kátyúk és a műutaktól távoli terepek sem jelenthetnek már akadályt. A sérülésektől elöl és hátul masszív alsó védőlemez óvja az autó alját.

A Passat Alltrack 162 kW (220 LE) TSI és 176 kW (240 LE) TDI változata már alapkivitelében tartalmazza az adaptív futómű-szabályozás (DCC) technikáját. Ha valamelyik másik erőforrás mellett dönt, extraként áll rendelkezésére ez a rendkívül hasznos berendezés, amely a kerékfelfüggesztések csillapításának állításával javítja a menettulajdonságokat, s egyszerű gombnyomásra kínálja a hangsúlyosan sportos illetve kényelmes, valamint a normál karakterisztika közötti választás lehetőségét. A DCC az útfelület változásaira folyamatosan reagálva a kormányzás, a fékezés és a gyorsítás hatásait is számításba veszi.

A motorok mind négyhengeresek, turbósak és közvetlen befecskendezésesek.
Az 1.8 és 2.0 literes TSI benzinesek 160 és 210 lóerősek, a kétliteres dízelek BMT-k, azaz környezetbarát BlueMotion Technology-rendszerűek 140 és 240 lóerővel.
Az izmosabb benzines és dízel Alltrack a 30 km/h-s tempóig gombnyomásra Offroad-programot, lejtmeneti vezérlést is nyújtó 4Motion hajtást DSG duplakuplungos automata váltóval kombinálja.

Vezetői segédrendszerek:
ACC és Front Assist
A "Front Assist" környezetfigyelő rendszer radarérzékelő segítségével felismeri a kritikus követési távolságokat, és segít lerövidíteni a fékutat. Vészhelyzetekben a rendszer optikai és akusztikus figyelmeztetéseket küld a vezetőnek, és "rálép" a fékre.


Környezetfigyelő rendszer.A környezetfigyelő rendszer segítségével mostantól sokkal könnyebb lesz nehezen átlátható helyzetekben manőverezni. Az elöl, hátul és oldalt elhelyezett kamerák teljes képet nyújtanak a Passat körüli területről, közvetlenül a rádió vagy a navigációs rendszer képernyőjén megjelenítve.


Emergency Assist
Ha menet közben valamilyen okból abbahagyja a Passat irányítását (pl. nem kezeli a kormánykereket, valamint a fék- és a gázpedált), akkor a rendszer - lehetőségeihez mérten - figyelmezteti a vezetőt és a közlekedés többi résztvevőjét, valamint a forgalmi sávban tartja és állóra fékezi az autót.


Traffic Jam Assist
A Traffic Jam Assist dugóban haladva elemzi a járműve előtti forgalmat, és annak megfelelően avatkozik be. Részben automatikusan fékez, gyorsít és kormányoz, nagyobb kényelmet nyújtva az araszoló forgalomban.


Trailer Assist
Többé nem okoz gondot vontatmánnyal tolatni: az irány és a tolatási szög megadása után a rendszer átveszi a kormányzást. A rendszer pontosan irányítja az utánfutót, miközben csak a gázadással és a fékezéssel kell foglalkozni.


Menetprofil-választás
Az Eco, Normal és Sport menetprofilok mellett a Passat Alltrack Offroad üzemmódot is kínál, amely a blokkolásgátló berendezés és a gázpedál terepre adaptált karakterisztikáját foglalja magában. A hegymenet-asszisztens induláskor megelőzi a jármű nem kívánt visszagurulását, a lejtő-asszisztens pedig a biztonságos ereszkedésnek megfelelően szabályozza a motor forgatónyomatékát.

Bármelyik menetprofilt kiválasztásakor, a motor, a sebességváltó és a futómű karakterisztikájának ideális összhangja áll rendelkezésére, illetve igény szerint különösen üzemanyag-takarékosan is közlekedhet. Mindemellett a légkondicionáló berendezés, a fényszórók és a vezetői segédrendszerek egyes beállításai is az egyéni igényekre szabhatók. Az opcióként kínált adaptív futómű-szabályozás (DCC) mindezt a hidraulikus csillapítás változtatásával egészíti ki.


Area View
Körkörös kilátás.
Egyes helyzetekben csakis az Area View környezet-megfigyelő rendszer segíthet a jármű környékének teljes áttekintésében. A Passat Alltrack környezetét figyelő négy kamera hasznos képeket szolgáltat az infotainment-rendszer képernyőjén, így a nehezen belátható kereszteződésekbe is lehetőség van betekinteni, hajszálpontosan manőverezni az utánfutó vonófejére, illetve kikerülnihátramenetben is az akadályokat.
A négy kamera képei alapján a rendszer háromdimenziós madártávlati perspektívát is elő tud állítani, amely az egyes kamerák - bizonyos mértékig korlátozott - látómezejével mutatja a Passat körkörös környezetét. E megoldás különösen nehéz terepen segítheti hatékonyan a vezetést.


Gyalogosfelismerés
A rendszer lehetőségeihez mérten segít megelőzni a gyalogosok elütését vagy mérsékli az ilyen balesetek súlyosságát. A jármű előtti területet pásztázva felismeri az úton áthaladó embereket, és figyelmezteti a veszélyre, illetve ha Ön nem reagál, akkor automatikusan lefékezi az autót.





Főbb jellemzők B8:

Platform
B8
Gyártás 2014-
Besorolási osztály
Felső-középkategóriás autó
Karosszériatípusok 4 ajtós Limusin
5 ajtós Variant
Platform Volkswagen B8
Motorok Benzin
1.4 L TSI
1.6 L TSI
2.0 L TSI
Díezel
1.6 L TDI
2.0 L TDI
Elrendezés/Meghajtás Orrmotoros - elsőkerék / összekerék (4Motion)
Erőátvitel 6 sebességes kézi és 6, 7 sebességes DSG
Tengelytáv 2712 mm
Hosszúság
4769 mm (Limuzin)
4771 mm (Variant)
Szélesség 2062 mm
Magasság 1472 mm (Limuzin)
1481 mm (Variant)
Üzemanyagtartály n.a.